
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
„Én nem akartam agyonütni azt a kutyát. Csak így sikerült...sajnos úgy mozdult, meg este volt, sötét volt” – ezt mondta ez a nyugdíjas, aki egy ásónyéllel ütötte agyon szomszédja kutyáját a Somogy vármegyei Szőlősgyörökön.
Az állat egy dróthurokba akadt bele néhány nappal ezelőtt éjszaka, amit a 65 éves férfi azért tett ki, hogy megállítsa a kutyát, ami többször átszökött a kertjébe. Szomszédja csapdába esett kedvencét végül olyan erővel ütötte fejbe az ásónyéllel, hogy elpusztult. Azt mondta, nem akarta megölni.
„Sajnálom őszintén az egészet, nagyon sajnálom most is azt mondom magának, mert nekem a törvénnyel nem volt még gondom” – tette hozzá.
Elárulta, hogy az állatnak a gazdái nem adtak rendesen enni, és azért szökött át hozzá, hogy az ő kutyájának kitett eledelt megegye. Azt állítja többször is szólt a szomszédjának a kutyáról és az önkormányzattól is eredménytelenül kért segítséget. Miután fejbe verte és észrevette, hogy az állat haldoklik, a hátsó udvarába vitte, de nem hívott segítséget. Végül egy harmadik szomszéd szólt a rendőrségnek.
Most állatkínzással gyanúsítják. Úgy tudjuk a rendőröknek a kihallgatásán azt mondta a nyugdíjas, hogy csak meg akarta leckéztetni a kutyát.

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre