
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Rendőrnek adta ki magát egy 56 éves férfi az M3-as autópályán Kál térségében. Civil ruhát viselt, de a kocsijába szerelt fényjelzés használatával félreállított egy szlovák rendszámú autót. A sofőrnek rendőrként mutatkozott be, mint aki közúti ellenőrzést tart. Egy hamis igazolványt is felmutatott. Azt mondta gyorshajtás miatt állította meg az autóst és felajánlotta, hogy amennyiben a helyszínen kifizeti a bírságot, nem kap további büntetést. A szlovák férfi húszezer forintot adott az álrendőrnek – közölte a rendőrség szerdai közleményében.
Az eset még tavaly októberben történt, de hasonló módon járt el idén februárjában is. Akkor egy román rendszámú kocsi sofőrjét húzta le száz euróval.
A valódi rendőrök nyomozásba kezdtek, kiderítették, hogy a két esetet ugyanaz a férfi követte el.
Házkutatást tartottak nála, ahol nagymennyiségű kézpénzt, egy megtévesztésre alkalmas, játékpisztolyt foglaltak le. A garázsában megtalálták a kocsit, amivel bűncselekmények elkövetésekor közlekedett. Abban további készpénzt, „Police” feliartú táblát és megkülönböztető fényjelzést találtak, amit egy távirányítóval lehetett működtetni. A ház előtt parkolt még egy autó, amibe szintén be volt építve a kék-piros villogó.
A rendőrség még vizsgálja, hogy a csalónak volt-e még több áldozata is. Az egyenruhások a gyanúsítottat előállították, kihallgatták és most kezdeményezték letartóztatását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen