
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
Az eset egészen 2017-ig nyúlik vissza, amikor a férfi egy álprofilon keresztül kapcsolatba lépett egy kiskorúval annak reményében, hogy intim fotókat és videókat szerezzen tőle – derült ki a Miskolci Törvényszék pénteki sajtóközleményéből.
A férfi és a gyermek egy éven keresztül rendszeresen írogattak egymásnak, ez idő alatt közel 150 meztelen képet kapott a kiskorúról.
A gyermek viszont már az első képek, illetve videók elküldését követően tiltakozott, azonban a férfi a birtokában lévő felvételek nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg a lányt, és újabbakat követelt.
A fenyegetésnek és a követelőzésnek végül az vetett véget, hogy a lány letiltotta a profilt, majd a férfi újabb felhasználói fiókon keresztül próbálta felvenni vele a kapcsolatot, ám sikertelenül.

A fotó illusztráció
A bíróság a vádlottat gyermekpornográfia és szexuális kényszerítés miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, eltiltotta továbbá végleges hatállyal valamennyi olyan foglalkozás gyakorlásától, illetőleg tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi, befolyási viszonyban állna.
A szakemberek enyhítő körülményként értékelték a férfi beismerő vallomását és megbánó magatartását, míg súlyosító körülményként tekintettek a bűncselekmény huzamos időn keresztül történő elkövetésére és arra, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt és büntetőeljárások hatálya alatt állva követte el a bűncselekményt.
Az ítéletet nem jogerős.
Kapcsolódó tartalom:

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik