
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Óriási szúfertőzés lepte el Komló térségét, az elmúlt évi szárazság következtében fenyőfák százaitól kellett megválniuk – írta meg csütörtökön a Baranya vármegyei hírportál.
A lap információi szerint a helyiek kénytelenek voltak végzetes lépésre szánni magukat, ugyanis a megbetegedett növények jelentős részét már a téli időszakban kivágták. Ám a munkálatok a közeljövőben is folytatódnak, számos terület érintett a kárban.
A szúfertőzés miatt eltávolított fák helyett azonban a szélsőséges időjárási viszonyokhoz jobban alkalmazkodó fajtákat ültetnek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szakemberek szerint a fertőzés fő oka a szárazság, ami miatt az örökzöldek nem tudtak elegendő, kártevők elleni védekezésüket szolgáló gyantát termelni.
Az első jelek akkor jelentek meg, amikor a növények felülről indultak száradásnak, a szú ugyanis a fa víz- és tápanyagszállító rendszerét tette tönkre.
Mivel a kár a törzsben keletkezett, így a problémát nem lehet orvosolni az elszáradt ágak lemetszésével, a teljes növényt ki kell vágni.
Ezt követően azonnal fel kell aprítani és elégetni, ezzel megakadályozva a rovarok kirajzását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen