
Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára
Megállás nélkül csörgött az összetört telefon a helyszíneléskor a kék színű motor mellett, ami felhajtott a járdára és letarolta a korlátot még szombat délután, Egerben. A balesetben a 41 éves sofőr súlyosan megsérült, a helyszínen meghalt. A férfit az ütközés után rengetegen hívták, barátai érezték, hogy nagy a baj.
Információink szerint Viktor egy éve szerzett jogosítványt nagymotorra.
A tragikus baleset előtt néhány órával egy képet is megosztott, amikor motorozni mentek.
Úgy tudjuk, a férfi megkérte az ismerősét, hogy videózza le, a barátja viszont nem akart vezetés közben mobilozni. Viktor a TikTok nevű videómegosztóra akart képeket készíteni, ezért is vezethetett gyorsan.
A motoros szerettei és barátai megemlékezést tartottak másnap, egyik ismerőse sírva beszélt róla a Tényeknek.
Egy nagyon őszinte, egy nagyon megfontolt ember volt és nem tudom, hogy mi történhetett, hogy mi okozta ezt a balesetet, de nagyon-nagyon sajnáljuk. Nagyon vigyázott és mindig megfontolt volt és óvatosan vezetett. Ezért nem is értjük, hogy miért és a miértekre szeretnénk választ kapni, de már valószínűleg soha nem fogunk kapni
– mondta megtörten.
Információink szerint a motoros csaknem 180-al ment, a kanyar előtt pedig próbált fékezni, de már nem tudott megállni. A helyszínen 90 méteres féktávot hagyott maga után, majd nekicsapódott a korlátnak.
A balesetet többen is látták, egy férfi azonnal rohant, és megpróbálta újraéleszteni. Közösségi oldalán azt írta az eset után, hogy reménykedett, és nagyon sajnálja, hogy nem sikerült. A szakemberek mentőhelikoptert is riasztottak, sokáig küzdöttek az életéért.
Bajnánál is halálos motorbaleset történt. A két tragédia részletei a videóban!
Hasonló tartalom:

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe