
Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál
Gyomorforgató videót osztottak meg az egyik közösségi oldalon még a múlt hétvégén, amelyet Székesfehérváron, egy palotavárosi panelház tizedik emeletén rögzítettek. A felvétel főszereplője tétova léptekkel érkezett meg az emelet folyosójára, majd közelebb ment az egyik lakáshoz, amelynek aztán levizelte az ajtaját - közölte a feol.hu.
Ezt követően átment egy másik lakás ajtajához, majd a lábtörlőről elvett egy jó állapotú cipőt. A lopás után visszasétált a lifthez, és távozott a helyszínről.
"Lopás már sajnos többször is előfordult a lépcsőházunkban, de olyat, hogy valaki egyszerűen levizeli az ajtót, itt a tizediken még nem tapasztaltunk" - mondta a lap érdeklődésére az ellopott cipő gazdája, aki szerint a "drogosok" sokszor bejutnak a lépcsőházba. Továbbá elárulta, hogy a kábult betolakodók néha még a lakásokba is benyitogatnak.
A felháborodott lakó szerint szükség lenne a lépcsőházban több ponton kirakni kamerákat, ám sajnos - mint mondta - a közös képviselő maximum egy papírt ragaszt ki a liftbe, amin arra kéri a lakókat, hogy idegeneket ne engedjenek be az épületbe. A lakó szerint már bicikli is tűnt el az épületből, pedig az egy zárt helyiségben volt, cipőkből viszont többet is lenyúltak ismeretlenek.
A feol.hu olvasója szerint az ő szomszédjai hozzájárultak a kamera felszereléséhez a tizediken, hiszen közös érdekük a nyugalom, a rend fenntartása és az illetéktelen betolakodók elleni védekezés.

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án


