
Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó
"A mérkőzés előtt azt beszéltük, hogy amit eddig elért a csapat, a két Európa-bajnoki szereplés és a Nemzetek Ligája-sikerek, azt csakis együtt tudtuk véghez vinni. Ma este is ez volt a mottónk, és megmutattuk, hogy együtt bármire képesek vagyunk" - nyilatkozta a hétfőn a Puskás Arénában rendezett összecsapást követően a vegyes zónában az RB Leipzig játékmestere, aki kiválóan, hatalmas kedvvel futballozott, és lőtt egy csodálatos szabadrúgást gólt is.
"Szerencsére a kapus úgy állította fel a sorfalat, ami nekem jobban kedvez, így a labda kicsit kifelé kanyarodhat" - idézte fel a találatot Szoboszlai.
Megjegyezte, társai felé az egyik legfontosabb tanácsa az volt, hogy nyugodtan játszanak: "Azt kértem mindenkitől, hogy felszabadultak legyenek. Ha valaki stresszes, az adja oda a labdát nekem nyugodtan, én szeretem elvinni az ilyesmit. Összességében jól véghez vittük, amit elterveztünk."

Akárcsak négy nappal ezelőtt Észtország ellen, ezúttal sem kapott gólt a kapuban Dibusz Dénes.
"Az első félidő minden várakozást felülmúlt, jól játszottunk és maximálisan kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, az ellenfélnek még kapura lövése sem volt, tökéletesen megvalósítottuk, amit a szövetségi kapitány kért. Sajnálom, hogy a második félidőben nem tudtunk betalálni, de összességében végig mi irányítottunk. Ha voltak is időszakok, amikor a bolgárok kicsit többet birtokolták a labdát, a védelmünket akkor sem tudták megbontani" - nyilatkozta a Ferencváros hálóőre.
Csapattársa, az első gólt szerző Vécsei Bálint elmondta, egész héten nyugodtan és önbizalommal telve készültek. Hozzátette, az észtek elleni 1-0-s siker után volt némi hiányérzetük, de a mostani teljesítménnyel bizonyították, hogy szeretnének továbbjutni a csoportból.
A végeredményt beállító és csütörtökön az az észtek ellen is eredményes Ádám Martin szerint teljesen megérdemelten alakult ki a félidőre a 3-0-s végeredmény, mert elég sok energiát fektettek bele, hogy ez így alakuljon.
A magyarok napra pontosan negyven év után kezdték ismét győzelemmel az Eb-selejtezőket, illetve hazai pályán 48 esztendő után múlták felül újra Bulgáriát.
A nemzeti együttes legközelebb június 17-én Montenegró vendége lesz.
MTI/Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás