
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Czomba Sándor közölte: a kormány a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében.
Ebben a helyzetben a kisgyermekes szülők 2023. március 31-ig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra - tette hozzá.
Mint írta: a támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, családi vagy munkahelyi bölcsődében, illetve napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatóknál helyezik el.
A támogatás az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is - ismertette.
Emlékeztetett arra: a programnak köszönhetően az elmúlt években már több ezer szülő számára vált lehetővé az újbóli munkába állás, a bölcsődei támogatással az elmúlt években már mintegy 10 ezren éltek.
Úgy értékelt: a kormány intézkedéseinek eredményeként - a bölcsődei támogatás mellett többek közt adómentesség biztosításával - folyamatosan javul a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete.
A 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest már több mint 10 százalékpontot növekedett, amely hozzájárult ahhoz, hogy 2010-hez képest 1 millióval többen dolgoznak Magyarországon, a foglalkoztatottsági ráta pedig meghaladja az uniós átlagot - olvasható a közleményben.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen