
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
Múlt pénteken este háromnegyed 11 előtt nem sokkal fiatal budapesti férfi éppen kábítószert adott el az utcán külföldieknek, azonban ez szemet szúrt az erzsébetvárosi rendőröknek, akik elfogták és a turistával együtt előállították őt. A mintavétel során megvizsgálták a náluk talált kis zacskókat. Mint kiderült, az egyikben kokaint, míg a másikban főként porcukrot találtak, de nyomokban ebben is kimutatható volt a kábítószer.
A rendőrök a díler lakásán további kábítószergyanús anyagokat és azok adagolásához használt eszközöket is találtak, ezért a 26 éves V. Viktort a VII. kerületi nyomozók kábítószer-kereskedelem vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, míg vásárlójával szemben kábítószer birtoklása vétség miatt indul eljárás – írta meg a police.hu.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében