
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy fővárosi áruházban vásárolt epret nemrég az a nő, aki hihetetlen történetet osztott meg az egyik Facebook-csoportban – írta pénteken az Index.
Tünde a Pesti úti Lidlben vette meg az akciós gyümölcsöt, ám otthon kellemetlen meglepetés érte. Az epres dobozban egy skorpióval találkozott.
Nem akarta bántani az állatot, ezért egy üvegpoharat tett rá, majd szakemberhez fordult. Az interneten talált szaki viszont csak 18 ezer forintért végezte volna el a munkát, ezért a nő visszakozott.
Tünde bejegyzésére viszont felfigyelt Both Zoltán is, aki Magyarország egyik legismertebb állatbefogója. Zoltán végül befogta a főként Délkelet-Ázsiában honos skorpiót.
Az állat szúrása egyébként nem mérgező az emberek számára, csak az érzékenyebbeknél válthat ki allergiás reakciót, ezzel összefüggő halálesetről pedig nem tudni.
Címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen