2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Elvadult játék miatt halhatott meg az 5 éves Benjamin Várpalotán - videóval

Eldurvulhatott a játék, ezért halhatott meg az 5 éves kisfiú Várpalotán, akinek kutyalánc tekeredett a nyakára, amitől megfulladt. A gyerekek azt mondják, a kisfiú tekerte a saját nyakára a pórázt. De nem zárható ki az sem, hogy a testvéreknek is köze volt a tragédiához, a rendőrség ezt is vizsgálja.
Tenyek.hu
2023. március 16., csütörtök 08:32
Vágólapra másolva!

Mindenkitől elzárkózva, csendben gyászol a várpalotai család, miután az 5 éves Benjamin megfulladt egy nyakára tekeredett kutyapóráztól. A nevelőanya, 5, 7 és 9 éves gyerekekkel volt otthon, amikor a tragédia bekövetkezett. A kicsik elmondása szerint, Benjamin tekerte a nyaka köré a láncos pórázt, amitől meghalt. A gyerekek csak ekkor szóltak az anyának, aki értesítette a mentőket. A környéken mindenki ismerte a hétfői tragédia áldozatát. Azt mondták, hogy mindhárom gyerek figyelemzavaros, autista gyerek volt, akik vadabbul, kontrolálatlanabbul játszottak a többieknél.

Akik ismerik a családot, elmondták, hogy a nő már több mint tíz éve nevelőszülő és mindegyik hozzá került gyereket szépen gondozta. A környékbeliek szerint, nem zárható ki, hogy a testvéreknek köze lehet Benjamin halálhoz, esetleg egy elvadult játék okozott balesetet.


„Azért lehet itt gondolni arra, hogy itt most nem a szülő volt, hanem a gyerekek nagyon hevesen játszhattak, tehát biztos, hogy nem a szülő volt” – nyilatkozta az egyik szomszéd a Tényeknek.

Sokak szerint, a nő mindent megtett a gyerekekért, akiket speciális óvodába és iskolába járatta.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, amelynek feltehetően az a felnőtt lesz majd a gyanúsítja, aki a lakásban tartózkodott és nem figyelt elégé a szobában játszó gyerekekre.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk