
Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy körösszakáli férfival szemben. A gyanúsított 2021. júliusa és 2023. márciusa között különféle számítógépes eszközöket adott el az interneten, melyekkel többnyire nem is rendelkezett – közölte a rendőrség.
Az eljárásban az is kiderült, hogy minden esetben előre elkérte a termékek árát, így mintegy 31vásárlótól több mint egymillió forintot csalt ki.
A berettyóújfalui nyomozók a 27 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül