
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
A Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két műtőssegéd 2020 májusában egy nőgyógyászati laporoszkópiás operációra készülve a műtő fertőtlenítéséhez egy eredetileg fiziológiás sóoldatot tartalmazó, felülcímkézett üvegben hozta a fertőtlenítőszert a raktárból.
Az üvegeket a műtéthez szükséges eszközöket tartalmazó, a helyiség előterében lévő asztalra helyezték, majd erről mindketten megfeledkeztek.
Másnap az operáció során fiziológiás sóoldat használatára volt szüksége a vádlott szakorvosnak és a két műtőssegédnek, de a műtőasztalra helyezett fertőtlenítő szert tartalmazó üveget használták fel tévedésből.
A műtétet követően észlelték a tévedést, amikor az egyik műtőssegédnek eszébe jutott, hogy a két szert felcserélték. Mindezt jelezték a műtétet végző szakorvosnak is, aki azonban ahelyett, hogy mindezt jelezte volna az osztályvezető főorvosnak, illetve reoperációt kezdeményezett volna, a cserét elhallgatta - írták a vádhatóság közleményében.

A kezelt beteg másnapra rosszul lett, meg kellett műteni, azonban a szakorvos ekkor sem jelezte a műtétet végző orvosnak, hogy az előző napi műtét során fertőtlenítő szert használtak a sóoldat helyett.
A két műtőssegéd részéről a foglalkozási szabályok megszegése a sértett halálához vezetett, míg a szakorvos szándékos foglalkozási szabályszegése a sértett életét, testi épségét közvetlenül veszélynek tette ki, mellyel a túlélési esélyeit jelentősen rontotta, azonban a szabályszegése és a sértett halála közötti okozati összefüggés nem volt igazolható - jelezték az ügyészség kommünikéjében.
A Szigetvári Járási Ügyészség a szakorvost foglakozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettével, míg a két műtőssegédet halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja - írták.
Információink szerint a 42 éves, csurgói nőn nőgyógyászati beavatkozást akartak végrehajtani.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


