
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset 2023. január 10-én éjszaka, a dorogi vasútállomáson történt, amikor az egyik várakozó utas elaludt. Mielőtt álomba szenderült, telefonját töltőre tette maga mellett, azonban egy férfi ellopta – derült ki a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség keddi sajtóközleményéből.
A mobiltelefon értéke 170 ezer forint volt. A lopással okozott kár megtérült, mert a nyomozó hatóság a telefont lefoglalta, és a tulajdonosának visszaadta.
A tolvajt kifosztás bűntette miatt az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította, ahol 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Az elsőfokú ítélet jogerős, mert azt az ügyész, a vádlott és védő is tudomásul vette.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen