
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Azt a 10 éves kisfiút látta meg egy férfi az utcán Budapest XVIII. kerületében még 2021. április 26-án, akivel saját nevelt fiának korábban konfliktusa volt, ezért odament a diákhoz, hogy számonkérje rajta a történteket.
Először csak kiabált vele, majd megrángatta, megpofozta és le is köpte, végül megfenyegette, hogy megszurkálja a családját.
Az ingerült férfi hamar be is tudta váltani az ígéretét, hiszen az eseményeket észrevette a fiú apja, aki látva, mit művelnek a gyerekével, azonnal odarohant.
Fejbe verte, majd lefogta fia támadóját, aki ekkor kést rántott, és kétszer megszúrta az apát. A férfi életveszélyes mellkasi sérüléseket szenvedett, de fiával el tudott futni a helyszínről. A támadó még utánuk kiabált, hogy megöli őket, majd a kést egy bokor alá rejtette.
Mint többszörös visszaesőt, életveszélyt okozó testi sértéssel és védekezésre képtelen személy elleni könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség a 38 éves férfit, és fegyházbüntetést kérnek rá – olvasható a keddi közleményükben.
Kapcsolódó tartalmak:
Késsel támadt a gyerekre, 14 évet kapott
Brutális gyilkosság Gödön, féltékenykedő párja végezte ki a nőt

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján