
Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek
2023 februárjától öt Pénziránytű Bázisiskolában – Dunaújvárosban, Győrött, Kisújszálláson, Pesten és Szegeden - a MoneyTours pénzügyi kalandjáték fejtörői teszik még izgalmasabbá a pénzügyi nevelést. A játékban résztvevő csapatoknak egy osztálykirándulást kell megszervezniük. A fejlesztés fő célja, hogy a tervezés szempontjait átlássák a fiatalok. Az állomások nem csak az ismeret átadására koncentrálnak, a tanulók képességeinek és attitűdjeinek a formálása is cél. A MoneyTours így oktató játék, de a szórakoztató kihívásokon keresztül a tanulás ez alkalommal is élménnyé válik: https://penziranytu.hu/moneytours
A MoneryTours kalandjáték ünnepélyes megnyitóeseményére a BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikumban, a Pénziránytű Bázisiskola program egyik legújabb tagjában került sor, ahol az iskola tanulói már ki is próbálhatták az izgalmas játékot.
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke az esemény megnyitó beszédében elmondta: a Pénziránytű Alapítvány célja, hogy gyakorlatias pénzügyi tudást közvetítsen a diákok számára. Már 570.000 ingyenes tankönyv és kiadvány került az iskolákba, a bázisiskolák élményfoglalkozásaival pedig még több hasznos pénzügyi ismeretek juthat el tanulóihoz.
Domján Zsuzsanna, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum főigazgatója hozzátette, hogy a centrum is nagy örömmel csatlakozott, hogy kipróbálja az Alapítvány hagyományos és elektronikus tananyagait. A mérések azt mutatják, hogy mind a tananyagok, mind a pénzügyi képzések sikeresek, nagyban megváltozott a diákok mindennapi pénzügyekkel kapcsolatos ismeretanyaga.

Martinovic Boris felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi iparág a folyamatos innovációknak köszönhetően bonyolulttá vált, a kibertámadások egyre kifinomultabbak. A Mastercard Public Policy Igazgatója szerint nagyon fontos, hogy a diákok idejében megismerkedjenek a lehetőségekkel, a veszélyekkel és tudatosan közelítsenek a pénzügyekhez. A bázisiskola program ebben is támogatja a diákokat.
Vasné Botár Ágnes, a megnyitó helyszínéül szolgáló BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum igazgatója szerint a bázisiskolai tagság segítségével szórakozva oktató lehetőségek széles tárházát kínálhatják a környező iskoláknak, diákoknak és pedagógusoknak egyaránt.
A Pénziránytű Bázisiskola program fő célja, hogy a pénzügyi nevelés modern, magas szakmai színvonalat képviselő eszköztárát minél több diák számára elérhetővé tegye. A Bázisiskolák jól felszerelt, igényesen kialakított „Pénzügyi tudás otthona” tantermeiben a Pénziránytű Alapítvány által felkészített pedagógusok tartanak interaktív pénzügyi foglalkozásokat. Az élménypedagógiai módszerekkel és digitális eszközökkel támogatott, korosztályonként differenciált pénzügyi foglalkozások a régió általános- és középiskolás diákcsoportjai számára ingyenesen érhetőek el.

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek

Elektromos bicikli okozott óriási háztüzet Törökszentmiklóson

Fejbe találta a tűzijáték, azonnal meghalt egy férfi

Az osztalék kizárólag a tulajdonosoknak és a részvényeseknek jár

Emberölés történt Döbröközön, egy kútban találták meg a nő holttestét

Álló autó gázpedáljára lépett egy kisfiú Pécsnél, házba csapódott

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért