
Reggel parfümöt, este csokoládét lopott az örök romantikus tolvaj
A férfi egy nap alatt három üzletbe is ellátogatott, de fizetni sehol nem állt szándékában.
Tenyek.hu 2023. február 16., csütörtök 19:02
Szerda reggel 8 óra 30 perckor bejelentés érkezett a veszprémi rendőrségre, mely szerint egy 37 éves helyi férfi több mint ötvenezer forint értékben lopott el parfümöket az üzletből. A tolvaj nem menekült sokáig, a járőrök még aznap elfogták lakásának közelében pedig megtalálták az ellopott parfümökkel teli táskát.
Ruházatának átkutatásakor további kozmetikai termékeket találtak, melyekről kiderült, azokat szintén aznap lopta el egy másik üzletből, ezért férfit ezután előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra.
Fotók: police.hu
Itt azonban még nem volt vége a napnak, ugyanis a rendőri intézkedést követően a tolvaj betévedt egy benzinkútra, ahol ruhája alá rejtve igyekezett minél több csokoládét kicsempészni. Az ott dolgozók természetesen felfigyeltek a turpisságra, így értesítették a rendőröket, ez azonban nem tetszett a férfinak, így dulakodni kezdett, majd nyúlcipőt húzott, és elszaladt a helyszínről.
A már korábban bevált séma szerint a kiérkező járőrök a benzinkút közelében elfogták a férfit, akit ismét előállítottak a Veszprémi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették, a nyomozó hatóság pedig előterjesztést tett az illetékes ügyészségen a tettes letartóztatásának indítványozására – írta meg a police.hu.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

