
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
Közúti ellenőrzésnek indult, majd életveszélyes hajsza lett egy rendőri intézkedés vége még 2021. február 4-én délután Budapest XV. kerületében, a Pozsony utcában. A járőrök egy parkoló autó vezetőjét akarták intézkedés alá vonni, azonban a sofőr a gázra lépett, és elhajtott.
A rendőrök szirénázás mellett a XIII. kerületen át egészen Újpestig követték a szürke autót, de a sofőr a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg. Menekülés közben számos piros lámpát is figyelmen kívül hagyott, valamint a járdán sétáló gyalogosokat is veszélyeztette; két embernek félre kellett ugrania a száguldozó kocsi elől. Végül az autós kutyaszorítóba került, ugyanis egy szemből érkező kocsi útját állta, így a rendőrök utolérték és elfogták. A hajsza során senki nem sérült meg.
A 26 éves K. Benjámint a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Az eljárás során kiderült, hogy a férfi kábítószer hatása alatt vezetett, ezért a nyomozók járművezetés bódult állapotban vétség meglapozott gyanúja miatt is kihallgatták. A sofőr a bűncselekmények elkövetését beismerte, de részletes vallomást nem tett.
A budapesti rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd a napokban a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik