
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Adó-és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel 2021. augusztusa 2. és 2022. január 26. között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra is érkeztek olyan összegek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett - írta a police.hu.
A rendőrség közleménye szerint 2021 végén egy francia gazdasági társaságtól adathalász módszerekkel közel 40 millió eurót csaltak ki, amelyet összesen 45 részletben 8 különböző országban nyitott bankszámlákra utaltak át.
A sértett cégtől több mint 7 millió euró érkezett hat magyar vállalkozáshoz köthető számlákra, ám további utalásokra is sor került, többek között francia, német és spanyol bankszámlák részéről. Ezek gazdasági társaságokhoz, valamint magánszemélyekhez is kötődnek.
Az elkövetői kör magyar strómanokon keresztül alapított cégeket és nyitott bankszámlákat, hogy a csalásokból származó összegek felett rendelkezni tudjanak. Ezekre a számlákra beérkező összegeket rendszerint azonnal átutalták távol-keleti, illetve hazai címzetteknek, valamint egy részüket készpénzben vették fel Magyarországon.

Fotó: Illusztráció (MTI)
A francia céget megkárosító bűncselekmény miatt számos országban indult nyomozás, a budapesti nyomozók pedig az eljárás során szoros együttműködést alakítottak ki az Europolon keresztül a külföldi nyomozó hatóságokkal. A magyarországi gyanúsítottak azonosítása és országszerte történő elfogása során az Europol helyszíni támogatást is nyújtott, így pénzmosás gyanúja miatt tizenhat embert hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül kettővel szemben a bíróság letartóztatást rendelt el.
A nyomozók a kutatások során több mobiltelefont, számítógépet, iratokat, valamint a bűncselekménnyel érintett bankszámlákon összesen több mint 424 millió forintnak megfelelő eurót foglaltak le.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen