
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Az eset Budapesten történt, a férfi már több éve dolgozott mentősként. Úgy tudjuk, vele kapcsolatban korábban is felmerült már a gyanú, hogy pénzt lopott a betegektől, ezért vele szemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat indított vizsgálatot. A férfit tőrbe csalták egy hívással.
A nyomozó csak megjátszotta, hogy rosszul van. A mentőápoló nem is sejtette, hogy a rendőrök szándékosan akkor indították a segélyhívást, amikor a férfi szolgálatban van.
Miután kimentek hozzá, a két férfi megvizsgálta az álbeteget, aki szándékosan úgy vett magához 70 ezer forintot, hogy azt a mentőápoló lássa. Eljátszotta, hogy egyre rosszabbul van, ezért a mentősök úgy döntöttek, hogy kórházba viszik. A menetőápoló ekkor, ellátás közben lopta el a pénzt. Az álbeteg nyomozó a kórházban szólt, hogy eltűnt a 70 ezer forint, az ápoló viszont mindent tagadott, de végül a nadrágzsebében megtalálták a hiányzó pénzt.
Az Országos Mentőszolgálat egy bejegyzésben azt írta, a férfi szégyent hozott a mentősökre.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van