
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen egy autós elsodort egy kerékpárost kedd este, majd a sofőr megállás nélkül elhajtott. A helyszíni intézkedés közben viszont megjelent az autó közelben lakó, ittas tulajdonosa - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A férfi egy 32 centiméter hosszú, 19 centiméteres pengéjű kést a kezében tartva rontott rá az egyik intézkedő rendőrre. A férfi a jobb kezében marokra fogott kést folyamatosan le-föl mozgatta, és azzal hadonászni kezdett. Az egyenruhás felszólította, hogy álljon meg és tegye le a kést, ezzel azonban a támadó nem foglalkozott, hanem tovább közelített a rendőr felé. A járőr hátrálni kezdett, és utasította a helyszínen lévő civilt, hogy szálljon be a rendőrautóba. Ezt követően az egyenruhás is beült, majd bezárta annak ajtajait.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A férfi ezt követően is közeledett késsel a kezében, így a rendőr tolatni kezdett, de a támadó még ekkor is integetett felé, hogy menjen közelebb. A rendőrhöz időközben csatlakozott az addig adatgyűjtést végző társa is, majd együtt intézkedtek tovább az őket fenyegető férfival szemben.
Az agresszor a kést továbbra is a kezében tartva, azzal hadonászva indult meg az ekkor már megkülönböztető fényjelzést is használó rendőrautó felé, majd többszöri felszólításra dobta csak el a kést.
Ezt követően a rendőrök kiszálltak a járműből, a férfi pedig mindkét kezét az arca elé, támadó állásba emelte, majd légbokszolni kezdett. Az egyik egyenruhás végül rendőrbotot használt vele szemben, majd testi kényszer alkalmazásával sikeresen megbilincselték és előállították.
A nyomozó ügyészség elrendelte az ittas vezetés miatt 2020-ban felfüggesztett szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt férfi őrizetét. Az elkövető gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval


