
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
Csütörtök reggel valamivel 8 óra előtt kaptak bejelentés a Magyar Közút munkatársai, hogy legkevesebb öt autó sérült meg az M0-s autóút déli szakaszán, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, miután valaki elhagyott egy targoncavillát a belső sávban.
Az autósokat derült égből villámcsapásként érte a méretes vasdarab, amelyen egymás után többen is áthajtottak. A Budapesti Autósok Közösségének beküldött felvételen látható, ahogy egy kocsi már nem tudja kikerülni a villát, nagy tempóval keresztülmegy rajta, ami azonnal kivágja a gumiját.
A leállósávban eközben már többen is vesztegeltek, vélhetően hasonlóan szerencsétlenül jártak ők is.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír