
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset 2019 novemberében történt Miskolcon, amikor két férfi abban állapodott meg, hogy egyikük egy jó anyagi körülmények között élő lánnyal fog megismerkedni, majd közösen megszerzik a pénzét – derült ki a Miskolci Törvényszék szerdai közleményéből.
Ennek megfelelően egyikük fel is vette a kapcsolatot a minden kritériumnak megfelelő kiszemelttel. Majd miután a férfi elnyerte a lány és a lány családjának bizalmát egyre több időt töltött a házukban. A már-már baráti beszélgetések során így arra az információra is szert tett, hogy a családfő egy nagyobb összegű készpénzt tart otthon.
Ennek tudatában a vőjelölt egyik nap titokban lemásolta az ingatlan kulcsait, majd odaadta őket a haverjának, hogy keresse meg a pénzt és lopja el. Ezzel hátba szúrta a mit sem sejtő lányt.
Az eset napján azonban az udvarló a családdal együtt elutazott, majd haverja az üresen maradt házat – betörés gyanúját keltve – felforgatta, és magával vitte a lakásban talált 7 millió forintot.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A „hős szerelmes” barátja 2020. február és május között teherautó vezetőként dolgozott és az Ózd környékén végzett csatornázási munkákhoz használt csövek szállítása is a feladatai közé tartozott. Azonban ezek közül több darabot nem a munkavégzés helyére, hanem a lakására szállított, ezzel a munkadójának csaknem kétszázezer forint kárt okozott.
Így őt lopás miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől való eltiltásra ítélte az Ózdi Járásbíróság, míg szerelmet színlelő barátja lopási cselekmény felbujtójaként 2 év 6 hónap szabadságvesztést és 3 év közügyektől eltiltást kapott.
Az ítélet nem jogerős, nehezítő és könnyítő körülmények is felmerültek az ügy tárgyalása közben.
A vádlottak és védőik elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen