
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kellemetlen meglepetésben volt része egy buszsofőr már reggel fél 6-kor Székesfehérvár egyik utcájában. A menetrendszerinti járat fedélzeti kamerája február 2-án rögzítette a bicskanyitogató képsorokat.
A bal oldali járdán egy gyalogos sétált a hajnali sötétben, a buszvezető saját bevallása szerint rá is figyelt, amikor óvatosan közlekedett. Ez azonban valakit egyáltalán nem hatott meg.
Egyszer csak dudálásra lett figyelmes a buszsofőr, a hang hátulról érkezett. Pillanatok múlva egy autó húzott ki mellé, ráadásul a zebrán. A kocsi feldühödött sofőrje minél előbb meg akarta leckéztetni a szerinte lassan haladó buszost, így miután bevágott elé, büntetőfékezésekkel próbált az agyára menni.
Hosszú métereken keresztül feltartotta a buszt, olyan lassan araszoltak, hogy egy harmadik kocsi megelőzte mindkettejüket. Végül aztán megunhatta a játszadozást, és továbbhajtott – látható a Budapesti Autósok Közösségének videóján.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen