
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tavaly januárban történt az eset, miszerint három férfi szóváltásba keveredett egy negyedikkel. Egy VII. kerületi szórakozóhelynél tört ki a vita, mert a vádlottak szidalmazásba és fenyegetőzésbe kezdtek.
A sértett jobbnak látta, ha inkább elmegy a helyszínről, de követni kezdték őt. A lépcsőn már ordítoztak az áldozattal, azt mondták, hogy meg fogják őt szurkálni. A biztonsági őr közbelépett és távozásra bírta mind a négy férfit.
Ezt követően az egyik vádlott az utcán hasba szúrta áldozatukat. Másikuk meg is ütötte őt, míg harmadik társuk hangosan biztatta a többieket. A bántalmazottat ott hagyták az utcán, aki a szórakozóhelytől kért segítséget.
A gyanúsítottakat két héten belül elfogta a rendőrség. Az áldozat 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetést indítványozott. A 28 éves férfi, aki csak szavakkal bíztatta társait szintén részesül a büntetésben, hiszen már folyamatban van ellene más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés - közölte az Ügyészség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen