
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A korrupt rendszert az iskolához tartozó alapítvány vezetője találta ki, a mostani igazgató, Moss László pedig 2009 óta folyamatosan működteti - derült ki a Metropol cikkéből.
Egy, a Metropolhoz eljuttatott hangfelvételből derült ki, hogy az ország egyik legjobb iskolájának tartott budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a nyolcszoros túljelentkezés ellenére is fenntart iskolai helyeket arra, hogy az írásbelit elbukó pénzes szülők gyerekei is felvételt nyerjenek, minimum félmillió forintos vesztegetési pénz befizetése után. Akiből ennél is több pénzt „néztek ki”, arra finoman nyomást gyakoroltak.

Fotó: Eötvös József Gimnázium hivatalos Facebook-oldala
26(!) éve zajlanak a vesztegetések a budapesti elit gimnáziumban
A botrányos hangfelvételből az is kiderül, hogy nem egyszeri esetről van szó, már évtizedek(!) óta fogadnak el kenőpénzt azoktól a módosabb szülőktől, akik a rosszul sikerült felvételi ellenére is az Eötvösbe szeretnék csemetéjüket járatni.
Íme a videó a botrányos hangfelvételről:
„Azt mondtad, hogy nem mi vagyunk az első kísérleti nyulak ebben a helyzetben, és itt zárójelben jelezném, hogy igaz, amit mondtál, mert a mi ismeretségi körünkben is van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették. Van ilyen három a körünkben, hol saját gyermek, hol unoka” – mondja az édesapa a hangfelvételen, amire az iskolaigazgató jobbkeze, Kálmán Gábor végig helyesel. Az alapítvány vezetője végig azzal nyugtatgatja az apukát, hogy ez már nem az első olyan alkalom, hogy Moss László igazgató a saját hatáskörében vesz fel szóbeli nélkül több olyan gyermeket, aki korábban elbukta a felvételijét.

Fotó: Metropol
Nem az első vesztegetési eset a budapesti gimnáziumokban
Egy másik intézmény, a budapesti kéttannyelvű Szabó Lőrinc általános iskola és gimnázium igazgatója is saját zsebbe kért pénzt, hogy felvegyen gyerekeket az intézménybe: alkalmanként 3-4 ezer eurót szedett be a külföldi állampolgárságú szülőktől, akik azt hitték, ez a képzési díj, pedig valójában ingyenes állami képzésről volt szó. Ő 20 éven át vezette az intézményt, ahol az üzelmeit intézte. Hétrendbeli „kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette” miatt állították bíróság elé, ahol első fokon felfüggesztett börtönre, pénzbírságra és vagyonelkobzásra ítélték a volt igazgatót, akit örökre eltiltottak az oktatástól.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen