
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Vass Péter (Szigetvárért Tisztességgel Egyesület), Szigetvár polgármestere az elmúlt pénteken tájékoztatta a lakosságot a város hivatalos oldalán arról, hogy a településen szolgáltatott vezetékes ivóvíz "sárgásbarna színű, kellemetlen szagú, és sem főzésre, sem ivásra nem alkalmas". Közölte azt is, hogy a "tarthatatlan állapot" megszüntetése érdekében felvette a kapcsolatot a "döntési pozícióban lévő, felelős beosztású emberekkel".
A Baranya-Víz Zrt. az MTI érdeklődésére kedden azt közölte, hogy egy közelmúltban lezajlott, 1,3 milliárd forintból megvalósított ivóvízminőség-javító program keretében megépült területen "másodlagos vízminőségromlás a fogyasztóknál" tapasztalható. Jelenleg próbaüzem alatt áll a kétezer háztartást kiszolgáló vízműtelep.
A vizsgált vízmintákban a vastartalom a rendeletekben előírt határértékek többszöröse volt bizonyos helyszíneken, míg a társasházakban több alkalommal vett ivóvízmintákban a vasbaktériumok száma meghaladta a kormányrendelet szerinti határértéket - írták.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Megjegyezték: nem mindegyik háztartásban jelentkezik a vízminőségromlás. A panaszok elsősorban a vas és acél csővezetékekkel szerelt ingatlanokban élőktől érkeztek, Szigetvár nyugati részéből, míg az ellátási területeken működő iskolákban és óvodában nem tapasztaltak vízminőségromlást.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a "vasbaktériumok által okozott másodlagos vízminőségromlás nem jelent veszélyt az egészségre, de okozhat kellemetlen szagokat és eltömítheti a csöveket". A tájékoztatás szerint többször jelezték a problémákat a beruházás kivitelezőjének, a nagykanizsai Szabadics Építőipari Zrt.-nek, ugyanakkor az eddig elvégzett, a vezetékek mosatásával járó beavatkozások még nem vezettek eredményre.
Közölték, a fejlesztés keretében megvalósított vízműtelep próbaüzeme jelenleg is zajlik, az csak akkor zárulhat le sikeresen, ha a szolgáltatott ivóvíz paraméterei, minősége a szabvány szerinti. Kiemelték: a Baranya-Víz Zrt. üzemeltetőként a rendelkezésére álló eszközeivel, humán erőforrásával mindent megtesz annak érdekében, hogy a vízminőség helyreálljon, addig is - az önkormányzattal együttműködésben - tartálykocsis vízellátást biztosít a településen szerdától naponta reggel nyolc és este nyolc óra között - közölte az MTI.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki