
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
Azt írták, hogy a legtöbben a műsorfelvételi és -visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvétel funkció nem megfelelő működését és a felvételnél a reklámok kihagyhatatlanságát sérelmezték. Visszatérő kifogások érik emellett a csatornakiosztást is - tették hozzá.
A panaszokból és más fogyasztói jelzésekből kitűnik, hogy a tévénézők nem rendelkeznek elegendő információval a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételekről - állapította meg az NMHH. Kastory Edina média- és hírközlési biztos szerint nem könnyű átlátni a sokféle műsorfogyasztási módot. Míg a televíziós tartalmakat korábban csak meghatározott helyen, előre meghirdetett műsorrend szerint lehetett elérni, ma már az előfizetői ponttól távol, akár egy okoseszközön is nézhető a tévé. A műsorszámokat pedig a műsorújságban feltüntetett időpontnál később, és akár többször is meg lehet nézni - hívták fel a figyelmet.
A technológiák határai összemosódnak, és a szolgáltatáscsomagok több különböző platform (tévé, internet, telefon, okoseszközök) egyidejű használatát is lehetővé teszik - írták.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az NMHH egyebek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a tartalmat más állítja elő, más teszi a műsorba és más juttatja el a fogyasztóhoz, tehát nem a műsorszolgáltatónál lehet panaszt emelni ezzel kapcsolatban.
Arról, hogy melyik műsor vehető fel, a tartalomszolgáltató dönt. A műsorok köre az érintettek megállapodásától és nem kis mértékben szerzői jogi vonatkozásoktól függ - figyelmeztetett az NMHH. Emlékeztettek: a műsorszolgáltatást csak csomagban lehet igénybe venni, az egyes csatornák nem válogathatók össze egyénileg.
A felvételre alkalmas eszközök nem teszik lehetővé valamennyi műsor felvételét, a felvétel és a visszanézés során a reklámok kihagyását, átugrását - közölték. A média- és hírközlési biztos tapasztalatai szerint a hírközlési szolgáltatónak érdeke, hogy az előfizető elégedett legyen az általa nyújtott alap- és kiegészítő szolgáltatással.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a médiafogyasztási szokásokat felmérő, a közelmúltban készült kutatása is megerősíti, hogy a hagyományos tévénézés pozíciója töretlen. A legtöbb háztartásban televízión keresztül (is) követik az éppen közvetített (úgynevezett lineáris) műsorokat.
Ezen kívül természetesen a lekérhető tartalmak fogyasztása is mind szélesebb körben terjed, a fizetős streaming-szolgáltatásokat is egyre többen nézik a korszerű informatikai eszközökön, így okostelefonon, laptopon, tableten - közölte az MTI.

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében