
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
2022 tavaszán egy 16 éves lány elkötött egy kocsit, ami a szécsényi bányató környékén volt. Az autó nyitva volt, sőt még a slusszkulcs is benne volt. Az elkövető elindult, majd egy kanyarban elvesztette az irányítást a kocsi felett és egy halastóba zuhant.

Kép forrása: ugyeszseg.hu
A Balassagyarmati Járási Ügyészség most indítványozta, hogy a lány fizessen 60 ezer forint bűnügyi költséget. Ezen felül vádiratot nyújtott be a próbára bocsátás és a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alkalmazására is – közölte az ügyészség.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint