
Csomagtartón keresztül zuhant ki a drogos sofőr utasa, hajszálon múlt a végzetes tragédia - Fotók
A biztonsági öv használatát is elmulasztották.
Tenyek.hu 2023. január 26., csütörtök 09:20
Az ügyészség a napokban emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2021. május 4-én késő este bedrogozva, nagy sebességgel közlekedett autójával Szentkirály külterületén – derült ki csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.
A sofőr azonban egy előzési manővert követően kocsijával árokba csapódott, miközben egy villanyoszlopnak ütközött. Utasa a csomagtartón keresztül kizuhant a járműből és súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett.
Elvesztette eszméletét, több csigolyája eltört és a szemmozgató idege is károsodott, ami miatt maradandó sérülésként kettőslátása alakult ki. A férfi pedig nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, ugyanis egyikük sem használta a biztonsági övet.
A szörnyűséget követően az orvosok a budapesti férfi szervezetében hasis, marihuána, továbbá ún. „kristály” fogyasztásából származó kábítószert találtak.
A baleset azért következett be, mert a sofőr megszegte azt a KRESZ szabályt, ami szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll.
Az ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
+Ez is érdekelheti

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló


