
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A magas patogenitású madárinfluenza vírusa Békés vármegye járványtól idáig mentes területén, a román határhoz közeli Battonyán, egy kétezer mulard kacsát tartó gazdaságban jelent meg.
A Nébih laboratóriuma a vágóhídra szállítás előtt levett mintákból mutatta ki H5N1 altípus jelenlétét. Az állatoknál a betegségre utaló tüneteket nem figyeltek meg a gondozók.
Az állategészségügyi szakemberek a szükséges járványvédelmi intézkedéseket megtették, kijelölték a védő- és megfigyelési körzetet. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok.

A fotó illusztráció
Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően.
A napokban egy budapesti állatmenhelyen fogságban tartott madaraknál is hirtelen elhullást tapasztaltak. A mintákban szintén igazolták a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.
Ez is alátámasztja a vadmadarak vírushordozó szerepének jelentőségét, valamint a járványvédelmi intézkedések folyamatos fenntartásának szükségességét - húzta alá a Nébih.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen