
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
Szerdán történt az eset, melynek során Krakovszki Zsolt taxisofőrt hívták a győri kórházhoz. Elmondása szerint egy biztonsági őr várta őt az idős nénivel, akit szállítania kellett. A néni zavartnak tűnt, és csak annyit mondott, hogy Budapestre kell mennie. A taxis türelmesen kezelte a helyzetet, próbált több információt szerezni az utasától.
Az idős asszony csak annyit tudott, hogy a „legnagyobb kórházba”, a Honvédkórházba kell mennie, mert itt Győrben már lejárt a kezelése. Sajnos a lakcímét sem tudta, ezért Krakovszki Zsolt próbált volna kérni tőle ambuláns lapot, hogy biztonságos helyre tudja vinni őt. Semmi papír nem volt a néninél, ezért nem tudta, hogy hová vigye őt. A néninek ekkor beugrott, hogy Pesten a Vasvári utcába kell mennie. Zsolt ekkor tájékoztatta őt, hogy éppen a Vasvárin vannak, csak éppen Győrben.

A sofőr ekkor úgy döntött, hogy a rendőrségre viszi az utasát, mert bízott benne, hogy ott tudnak segíteni neki.
"Nagyon készségesek és kedvesek voltak a Győri Rendőrkapitányságon, átvették a nénit és megnyugtattak, hogy innentől intézik majd az ügyet” – mondta a Győr Plusznak a hős taxisofőr.

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés