
Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve
2020 decemberében ismerkedett meg partnerével a salgótarjáni elkövető, akivel közel egy évig élt egy háztartásban. Szexuális kapcsolatot is létesített az akkor 13 éves lánnyal. 2021 áprilisától kezdve a férfi prostitúcióra kényszerítette a lányt.
A kiskorú gyerek többször is tiltakozott ez ellen, de ilyenkor a férfi fizikai erőszak alkalmazásával rávette a szexuális cselekmény elvégzésére. Rendszeresen fordult elő, hogy seprűnyéllel verte el áldozatát, ütlegelte őt és a hajánál fogva rángatta, ha épp ellenkezett.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Legalább 12 alkalommal kellett szolgáltatást nyújtania a kislánynak 2000 és 7000 forint közötti összeg fejében, ezt pedig át kellett adnia a férfinek.
Az is kiderült, hogy a férfi rendszeresen drogozott, hiszen kannabiszt találtak nála a rendőrök.
A vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki a férfivel szemben fegyházbüntetést, továbbá tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A gyanúsított jelenleg letartóztatásban várja a Balassagyarmati Törvényszék ítéletét – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban