
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Olimpián kétszer indult, előbb 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban végzett egyaránt a hatodik helyen. Az 1962-es világbajnokságon ezüstérmet nyert középsúlyban, és ugyancsak a második helyet szerezte meg az 1963-as vébén. Európa-bajnokságokon szintén két ízben állhatott fel a dobogó második fokára.
Az 1964-es tokiói ötkarikás játékok után az Egyesült Államokba emigrált, ahol edző lett. Előbb amerikai színekben, majd ismét magyar színekben versenyezve a korosztályos világversenyeken aratott sikereket, összesen 22-szer nyert masters-világbajnokságot, és még 85 éves korában is emelt. 2012 óta élt ismét Magyarországon, hazatérése után nevelőegyesülete városába, Oroszlányba költözött.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Oroszlány város hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen