
Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Nyakon szúrta, majd hamuval és mésszel szórta le áldozatát egy férfi Bostán 2017-ben. A 24 éves Zoltánt öt évig keresték eltűntként rokonai, mire a napokban megtalálták az áldozat maradványait a rendőrök egy ismerőse padlásán.
A gyilkossággal gyanúsított 40 éves férfi négy évig a garázsa szerelőaknájában rejtegette a holttestet, majd költözéskor bezsákolta és az új otthona padlására vitte.
A férfit most letartóztatta a bíróság.
A helybeliek nyilatkoztak a Tényeknek. Egyikük elmondta, hogy a holttestet egy zsákba tette, majd úgy vitte át új lakhelyére a padlásra. Egy ismerőse pedig hozzátette, hogy nem tud rosszat mondani a gyilkossággal gyanúsított férfira, csak azt, hogy szeretett italozni.
Az áldozat édesanyja a tv-ből tudta meg, hogy meghalt a fia.

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére