
Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon
Egy 9 éves kislánytól kért meztelen felvételeket egy ismert, videókat készítő fiatal, úgynevezett influenszer. Egyik alkalommal társaival egy videóhívásban arra kérték a gyereket, hogy vetkőzzön le, ezt rögzítették is, a videó pedig felkerült az internetre.
A fiú korábban azt állította, hogy a felvételt manipulálták, nemrégiben azonban egy újabb videóban már azt mondta, nagy hibát követett el. A vlogger és ismerősei ellen most emeltek vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
Az első és másodrendű vádlott felfüggesztett fogházbüntetésre számíthat, illetve párfogói felügyeletet rendelhet el a bíróság. Mindhárom fiút pedig foglalkozás eltiltására ítélhetik, vagyis a jövőben nem foglalkozhatnak gyerekekkel. Ügyük hamarosan folytatódik a törvényszéken.

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó