
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Kiemelkedő évet zárt a TV2 hírosztálya, a Tények Magyarország legnézettebb hírműsora lett, míg a Mokka és a Mokkacino a reggeli műsorok között szerezte meg az első helyet.
„Ennél kevés szebb karácsonyi ajándékot kaphattam volna” – mondta Gecse Vivien, aki szerint hét év munkája érett be mostanra, ugyanis ennyi ideje ő a TV2 hírigazgatója. Úgy gondolja, nem a véletlen műve, hogy az nézők ennyire ragaszkodnak a csatorna hírműsoraihoz, ugyanis ezért nap mint nap meg kell küzdeni.
A Tények és a Mokka is egy karakteres műsor, és ami nem elhanyagolható, hogy a nép nyelvén szólnak, ugyanis ezt értik meg a legtöbben.
Fontos ugyanakkor, hogy érzelmileg is tudjon azonosulni a néző a csatornával, hogy érzelmeket váltson ki belőle egy-egy pillanat. A jó értelemben vett bulvár eszközeivel erre törekszik a TV2, és folyamatosan kutatja a nézői igényeket is, hogy minél gyorsabban azt tudja adni a közönségnek, amit az vár.
Gecse Vivien húsz éve dolgozik a média különböző területein, tapasztalata szerint „a tévé kiemelten a legkollektívebb műfaj”, vagyis itt a legfontosabb, hogy csapatként jól tudjanak együttműködni azok, akik a műsorokon dolgoznak.
Nagy szó, hogy a több órás különkiadásokat tekintve is a TV2 lett a legnézettebb 2022-ben, gondolva itt például a brit királynő szeptemberi temetésére, vagy az április választási műsorra, ami önmagában sok hetes felkészülést igényelt.
A hírosztályon körülbelül százan dolgoznak, és minden egyes munkatárs számára az egyetlen értékmérő a néző.
„Minden tudásunkat, minden szeretetünket beleadva azért dolgozunk minden egyes nap, hogy a nézőt kiszolgáljuk, hírekkel ellássuk és a néző érdeklődését és lojalitását kivívjuk” – mondta Gecse Vivien, és szerinte ebben van a siker titka.

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval