
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál
A szegedi férfinál olyan tévképzet alakult ki, hogy megfigyelik, a telefonját lehallgatják és e mögött a feleségét sejtette. A férfi még 2020. november 6-án, szegedi házukban, tudatzavaros állapotban, a felébredését követően magához vett egy konyhakést, és azzal, majd később egy másik késsel rátámadt az alvó várandós feleségére. A nőt testszerte mintegy harmincszor szúrta meg nagy erővel - olvasható a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.
Az időközben felébredt, védekezni próbáló feleség a helyszínen meghalt és a 28-32 hetes magzatának az életét sem lehetett már megmenteni.
A Szegedi Törvényszék a férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mivel ellene az ügyészség további bűncselekmény, a magzatelhajtás bűntettének megállapításáért és a kiszabott szabadságvesztés súlyosításáért, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, a férfi és védője a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészség fellebbezését fenntartotta, és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a férfi cselekményének további magzatelhajtás bűntettekénti minősítését, valamint a kiszabott szabadságvesztés életfogytig tartó szabadságvesztésre történő súlyosítását indítványozta azzal, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A továbbra is letartóztatásban lévő férfi ügye a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén