
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hatórás élő kívánságműsorral jelentkezik idén szilveszterkor a Zenebutik csatorna. A műsorvezetők már délelőtt 10 órától telefonon fogadják a nézők újévi jókívánságait és a köszöntőket. A rekordhosszúságú élő kívánságműsor házigazdái az első három órában Jolly és kedvese, Szuperák Barbara lesznek, míg délután Sári Évi és „Dred” Bíró Zsolti várja a nézőket. Mint minden szilveszterkor, idén is a Zenebutik csatorna sztárjai lesznek az élő műsor vendégei 10 és 16 óra között.
Az idei szilveszteri műsorfolyam több szempontból is különleges lesz, hiszen 25 éve került adásba az első Dáridó a TV2-n. Ebből az alkalomból „Dáridó 25„ címmel 16 órától éjfélig a nagysikerű műsor legszebb pillanatait idézik fel, valamint új felvételeket is láthatnak a nézők. Többek között Csonka Pici, Zalatnay Cini, Csepregi Éva szórakoztatják majd a közönséget, de a Fekete Vonat, Márió, a harmonikás, Auguszt Bárió, Matyi és a hegedűs, és persze a házigazda Galambos Lajcsi is felel a jó hangulatért a csatornán 16 órától egészen éjfélig.
Január elsején a tragikus sorsú Zámbó Jimmyre emlékezik a Zenebutik halálának évfordulóján. 11:20- tól Péter Srámek műsorában felcsendülnek a legendás énekes dalai, majd 14:15-tól a róla szóló emlékműsort vetíti a csatorna.


Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen