
Durván száguldozva versenyeztek egymással, brutális balesetet okoztak
A vétlen sofőr súlyosan megsebesült, míg utasai maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedtek. Most vádat emelt az ügyészég.
Tenyek.hu 2022. december 28., szerda 14:35
2021 augusztusában történt a szörnyű baleset, melynek során két férfi versenyzett egymással Gyomaendrődön. A két autó sebessége a megengedett 50 kilométer helyett legalább 101 kilométeres óránkénti sebesség volt. A két kocsi egymás mellett haladt a Fő úton, teljesen elfoglalták az úttestet.
A sértett balról szeretett volna szabályosan rákanyarodni az útra. A két versenyző már nem tudott lefékezni, ezért mindketten nekiütköztek a vétlen sofőrnek. Ő súlyosan megsérült, az utasai pedig maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedtek.

A Gyulai Járási Ügyészség a 20 éves és a 26 éves férfi ellen most vádat emelt, indítványozták a börtönbüntetésüket is, valamint a vezetéstől is el akarják tiltani őket - közölte a Békés Megyei Hírportál.
Fotók: Katasztrófavédelem
+Ez is érdekelheti

Budapesti horrorlakás: Rettenetes állapotban találtak rá egy csecsemőre

Figyelmeztették a magyarokat: Több százezren kapnak levelet a NAV-tól napokon belül

Riadóztatták a helyieket, óriási invázió várható egy magyar nagyvárosban

Döbbenetes felfedezés: Hihetetlen, mi lapult évekig egy váci garázsban

Íme, az év magyar rekordja– izzasztó napon vannak túl a dabasiak

„Szájba lőlek, b***d meg” – elszabadult a pokol a Hungária körúton

Újabb sokk Baranyában: ismeretlen férfi holtteste miatt indult nyomozás Pécsen

Meghalt Szilágyi Virgil

Eszméletlenül rogyott össze egy fővárosi jégcsarnokban egy férfi, civilek küzdöttek az életéért

Bátyja nem engedte be a házba, ezért összetörte öccse autóját a részeg férfi Kevermesen

Közzététel:

Pelenkázás közben vágta a fagyasztóhoz kisbabáját egy hajdúszoboszlói férfi


