
Még egy város, ahol rákkeltő anyag került az utakra – korlátozták a forgalmat

A Pécsi Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: tavaly januártól számos büntetőeljárás indult amiatt, hogy ismeretlen tettes magát egy nagy magyarországi bank, illetve más pénzintézet munkatársának kiadva azzal hívta fel telefonon a sértettet: folyószámlájának terhére ismeretlen személy jogosulatlanul akar tranzakciót végrehajtani.
A telefonáló azt állította, a pénzintézet részéről gyanú merült fel arra, hogy az utalást nem a hívott fél kezdeményezte, ezért telefonon keresztül lehetőséget biztosított a jelzett pénzmozgás megakadályozására. A csaló ehhez a sértett bankkártyájának adatait, így a jóváhagyó kód bediktálását kérte, majd ennek birtokában összegeket utalt át a becsapott bankszámlájáról más, többnyire revolutos számlákra, ahonnan az átutalt összegeket még ugyanazon a napon továbbutalták.
Két gyanúsított, egy orosz és egy orosz születésű magyar állampolgár feladata a gyanú szerint az volt, hogy az általuk kiválasztott személyek okmányait anyagi haszon fejében megszerezze, majd a birtokukban lévő telefonok és névhez nem köthető SIM-kártyák segítségével revolutos regisztrációjukat hajtsák végre.
A harmadik férfi bűnsegédként nyújtott segítséget ehhez, továbbá részt vett mások beszervezésében, míg a gyanúsított nő a telefonhívásokat bonyolította. Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak kilenc sértettnek több mint tizenhárommillió forint kárt okoztak.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be .
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Még egy város, ahol rákkeltő anyag került az utakra – korlátozták a forgalmat

Itt a nagy bejelentés, leáll a nemzetközi reptér Debrecenben

Rémülten figyeltek az emberek Salgótarjánban, haragjában pusztítani kezdett a helyi tűzvarázsló

Holttestet találtak egy levéli házban, kiderült, kié

Az olajválság miatt újra nagyon népszerűek lettek az elektromos autók

Lebontottak két autót az M0-son, videón az érthetetlen baleset

Új külföldi vevők is is megjelentek a hazai ingatlanpiacon

Falon át szökött meg egy elítélt a börtönből Hajdú-Biharban

Ismert edző halt meg a 83-ason, rengetegen búcsúznak Kokótól

Jelentkezett rekordnyereményéért az ötöslottó nyertese

Meghalt egy biciklis a 83-ason

Egy rakás új szabály jön a rollerezéshez