
10 éves kislánya buktatta le a Pest megyei bűnözőt, ütött az óra
A férfi ellenállt a rendőri intézkedésnek.
Tenyek.hu 2022. december 08., csütörtök 14:06
Idén november 27-én bejelentés érkezett a rendőrségre az egyik Pest megyei településről, hogy egy 10 év körüli kislány sétált a vasúti síneken. A kiérkező rendőrök felismerték a gyereket, majd hazavitték, de amikor átadták szüleinek, ellenőrizték a 48 éves édesapa adatait a nyilvántartásban és megállapították, hogy körözik, ezért előállították.
A férfi azonban nem volt hajlandó eleget tenni ennek, ezért a hatósági személyek meg akarták bilincselni, de ez sem bizonyult könnyű feladatnak. Az apa kirántotta kezét a rendőrök szorításából, majd beszaladt háza udvarára, magához vett egy vasvillát, majd azzal ellentámadást indított, mindezt „nem megyek veletek, dögöljetek meg” csatakiáltással kísérve.
Az egyik rendőr elővette szolgálati fegyverét és újra felszólította a férfit az együttműködésre, aki ezután a lakás bejárati ajtaja felé sietett, – közben fia feltartotta a rendőröket – és az ablakon kiugorva elmenekült.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem ismerte be tettét és panasszal élt a gyanúsítás ellen, ellene felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt indult nyomozás – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
