
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szombaton délután 17 óra 15 perckor egy 45 éves kecskeméti nő bejelentést tett a rendőrkapitányságon, miszerint ismerősét néhány perccel korábban kirabolták – derült ki a police.hu közleményéből.
A járőrök azonnal a helyszínre siettek, és a közelben sikerült elfogniuk azt a 26 éves férfit, aki a bűncselekménnyel gyanúsítható.
A jelenlegi adatok alapján R. Gyula meglátta az utcán sétáló ismerősét, akiről feltételezte, hogy van némi készpénze. Ekkor felpattant a kerékpárjára, és későbbi áldozata után hajtott, miközben utasította, hogy adja át a pénzét.
Az ismerős nem tett eleget a kérésének, ezért futni kezdett, ám a biciklivel lévő fiatal utolérte és megütötte.

Fotó: police.hu
Az áldozat el akart menekülni a támadója elől, azonba nem járt sikerrel. Újabb ütések érték, ugyanis a pénz követelő férfi elővett egy méretes bozótvágót, amellyel megsebezte az ekkor már földön fekvő áldozatot, majd elvette háromezer forintját.
Az erőszakos férfi nem sokáig örülhetett a zsákmánynak, mert a rendőrök pár perccel a nő bejelentése után, 17 óra 20 perckor elfogták.
A nyomozók R. Gyulát felfegyverkezve elkövetett lopás és súlyos testi sértés miatt kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatták.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen