
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A tárcavezető a Hajdúhús 2000 Kft. beruházásának átadásán alapvető célkitűzésnek nevezte, hogy hazánkban mindenki dolgozhasson, aki csak akar. Mint mondta, erre épült a sikeres válságkezelés a koronavírus-járvány alatt is, így a mostani nehézségek alatt sem szabad más utat választani.
"Ezért Magyarország kormánya ebben a gazdasági válsággal fenyegető időszakban is, ugyanúgy, mint a koronavírus-járvány idején, a beruházások támogatására összpontosít. Ez egyszer már bejött, s most is be fog majd jönni, így mi, magyarok el fogjuk tudni kerülni az európai gazdaságot sújtó recessziót" - szögezte le.
"Az európai gazdaság a recesszió irányába nemhogy megy, hanem rohan öles léptekkel. Mi, magyarok ebből ki akarunk maradni, erre pedig akkor van lehetőség, (.) ha folyamatosan jönnek létre az újabb és újabb beruházások" - fogalmazott.
A most átadott, 2,6 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztéshez az állam nagyjából egymilliárd forinttal járult hozzá, amiért cserébe a húsipari cég kötelezettséget vállalt 192 fős dolgozói állománya megőrzésére.
Szijjártó Péter beszédében rámutatott, hogy a világ "gyakorlatilag válságról-válságra bukdácsol", és az elmúlt kevesebb mint három év alatt példátlan módon kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság. Aláhúzta: közös a pandémiás és a háborús helyzetben, hogy egyik sem az élelmiszeriparból indult ki, mégis mindkettő drámai kihatással járt az élelmiszerellátásra világszerte.
A koronavírus-járvány megszakította a beszállítói láncokat, ami több helyen ellátási zavarokat okozott, még Nyugat-Európában is, az ukrajnai háború pedig súlyos élelmezési válsággal fenyeget, mivel az egymással hadban álló országok a világ éléskamráinak számítanak - mondta.
Bár a magyar élelmiszeripar kiválóan vizsgázott ezen a két stresszteszten, mindez világossá teszi, hogy a megfelelő élelmiszeripari kapacitások megléte nemzetbiztonsági érdek - emelte ki.
"Arra törekszünk, hogy az élelmiszerellátás tekintetében önellátók legyünk, minél több élelmiszeripari termékről elmondhassuk, hogy többet termelünk belőle, mint amit elfogyasztunk" - tette hozzá.
A miniszter arról számolt be, hogy tavaly az élelmiszeripar termelési értéke 4400 milliárd forint volt és ezzel rekordot döntött, az idei év első nyolc hónapjában pedig 46 százalékos növekedést regisztráltak a 134 ezer család megélhetését biztosító szektorban, ami újabb hatalmas csúcsnak minősül.
Mint közölte, a dinamikus fejlődést mutatja, hogy az ágazatban 2014 óta hatvanhat olyan nagyobb beruházás történt, amelyet a kormányzat támogatott.
"Aki nem fejleszt, aki nem hajt végre beruházásokat, aki nem a legmodernebb technológiát alkalmazza, az egészen biztosan nem lehet versenyképes ebben az ágazatban sem" - vélekedett.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen