
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A szankciós politika egy lépés a háború felé - fogalmazott Orbán Viktor, aki kiemelte: a szankció gazdasági természetű intézkedés, de ha ennek révén beavatkozik valaki egy konfliktusba, állást is foglal, "lépést is tesz az egyik harcoló fél irányába, azaz a háború irányába".
A miniszterelnök hangsúlyozta: ha Európa a háború részeseként tekint önmagára, akkor egyre mélyebben vonódik be a konfliktusba, ezzel pedig erősödik a minket fenyegető veszély.
Jól látszik, hogy lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba; még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk - fogalmazott a kormányfő, nagyon veszélyesnek nevezve azt, "amit Európa művel".
Kiemelte: Magyarország a béke nyelvén beszél, de rajtunk kívül senki nem követi ezt az irányvonalat.

Ezután sem fogjuk támogatni a szankciós politikát
Magyarország sose támogatta a szankciós politikát, és ezután sem fogja - jelentette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök kiemelte: Magyarország nem engedheti meg magának, hogy minden lépésnél vétózik, "néha el kell engednünk egy-egy dolgot". Ahhoz viszont "ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen más, a magyar érdekeknek megfelelő kivételes szabályt azért kiharcoljunk".
Ezért a szankciók "legpusztítóbb következményei alól Magyarország eddig mindig kihúzta magát" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, folytatni kell ezt a politikát.
A cél az, hogy kimaradjunk a recessziós tendenciából
Az a célunk a következő évre, hogy megőrizzük a teljes foglalkoztatottságot, tehát mindenkinek legyen munkája, legyen az Európai Unió átlagát meghaladó növekedés, vagyis mi ne essünk recesszióba, és a legfontosabb nemzetstratégiai céljainkat se adjuk fel: nemzetegyesítés, családok támogatása - fogalmazott a kormányfő.
Jelezte, utóbbiakról "majd decemberben lesz értelme beszélni". Kijelentette, "sosem adunk föl fontos nemzetstratégiai célokat", ezért indított a kormány gyármentő programot, támogatja a kis- és középvállalkozásokat, rendelt el ár- és kamatstopot, segíti a vendéglátóhelyeket és a szállásadókat.
Folyamatosan jönnek a javaslatok, hogyan próbáljuk elviselhetővé tenni a helyzetet a vállalkozások és a magyar emberek számára is - mondta az interjúban Orbán Viktor.

Törvénytelen és erkölcstelen a baloldal külföldi finanszírozása
Nemcsak törvénytelen, hanem erkölcsileg helytelen, és a magyar polgárok átverése, hogy a baloldali pártok a választást megelőzően külföldről kaptak nagy összegeket - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az ügyben mindenképpen meg kell hallgatnia a titkosszolgálatokért felelős minisztert, illetve a titkosszolgálati munkát végző intézmények vezetőinek a véleményét is, azonban - mint fogalmazott - az biztos, hogy "jó okunk van arra, hogy megdöbbenjünk".
Szerinte az ügy ugyanakkor nem bonyolult. "Az a helyzet, hogy a magyarországi választást megelőző időszakban, sőt úgy tűnik, hogy még a választás után is a magyarok bizalmát kérő politikai pártok egy részét, a baloldali pártokat és azok vezetőit külföldről fizették, talán fizetik is" - fogalmazott.
Úgy vélte: ez törvénytelen, de ezt majd a jogászok eldöntik.
Leszögezte: ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányokba olyan durva módon, hogy egyes, kampányban résztvevő szereplőket, személyeket és pártokat külföldről fizessenek.
Ez nem csak erkölcsileg helytelen, hanem ez átverése a magyar polgároknak is, akik azt hiszik, hogy ők egy szuverén integritással rendelkező pártra és vezetőre adják le a voksukat, akiknek nincs olyan titkos elkötelezettsége, amely megakadályozná abban, hogy az ország érdekét szolgálja a munkája során - hangsúlyozta.
MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen