
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az ittlakunk.hu információi szerint a halálba ugrott egy 44 éves férfi kedd délután a Köki Terminálnál. A bevásárlóközpontnál több rendőrautó parkolt, valamint egy helyszínelősátrat is felállítottak.
A lap felkereste a BRFK sajtóügyeletét, akik válaszukban tudatták, hogy a bevásárlóközpont tetejéről egy férfi a földre zuhant.
Az esés következtében a 44 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a körülményeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
Címlapfotó: Illusztráció (Budapest Közút)
Kapcsolódó tartalmak:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen