
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei idén februárban fogták el a 43 éves R. Ferencet, akit lányok futtatásával gyanúsítottak. A nyomozás előrehaladtával kiderült, hogy a férfi bátyja, a 44 éves R. Péter is segített testvérének abban, hogy kiszolgáltatott helyzetű magyar nőket szervezzenek ki Bécsbe, ott pedig prostituáltként dolgoztassák őket. Mint kiderült, a nem éppen szokványos családi vállalkozást 2014-ben kezdték, a lányokat volt, hogy ők maguk vitték ki Ausztriába, ahol az általuk üzemeltetett bordélyházakban kellett dolgozniuk úgy, hogy előtte kioktatták őket a munkafolyamatokról és a szexuális szolgáltatások tarifáiról.
A lányoknak bevételük 50 százalékát le kellett adniuk, mégis előfordult, hogy minden pénzüket elvették. Ha nem a testvérek előre meghatározott szabályai szerint végezték munkájukat, a fiatal nőket megverték.
A testvéreknek nem volt bejelentett állása, kizárólag az áldozataiktól beszedett pénzből tartották el magukat, így több ezer euró ütötte a markukat.
Míg R. Ferencet az év elején sikerült elfogni, addig bátyja, R. Péter megszökött a hatóságok elől, és bujkálni kezdett, de az osztrák rendőrséggel együttműködve végül idén augusztus 24-én egy bordélyházban fogták el. A férfit először kiadatási őrizetbe helyezték, majd múlt pénteken átadták a magyar hatóságoknak – írta meg a police.hu.

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs