
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A német leckéről kérdezett, ezután szúrta háromszor tarkón osztálytársát a budapesti iskolában késelő tini. Kiderült, hogy a fiú korábban már járt orvosnál mentális betegsége miatt.
Úgy tudjuk, a rendőrök mindenkit kihallgattak, aki az osztályteremben volt. Társai tagadják, hogy zaklatták.
Szerdán letartóztatták, elmegyógyító intézetbe kerül
Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság a fiatalt. Az egy hónapos kényszerintézkedés végrehajtására az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki a bíróság.
Az eset a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt.
A késelő - akit a rendőrség emberölés kísérletével gyanúsít - az egyik tanteremben, az óraközi szünetben több alkalommal tarkón szúrta egyik osztálytársát, aki életveszélyesen megsérült.
A gyanúsított tettét hosszas tervezés előzte meg. Pszichés problémái vannak, amely esetében fokozott társadalomra veszélyességet valószínűsít. Feltétlenül szükséges elmeállapotának vizsgálata, az a nyomozás érdekét szolgálja és személyes jelenlétet igényel – közölte a törvényszék közleményében.
A bíróság a fiatalnál megállapította a bűnismétlés veszélyét és úgy ítélte meg, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag az IMEI-ben végrehajtandó letartóztatással biztosíthatók.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen