
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Lopás és más bűncselekmények miatt elrendelt bűnügyi felügyeletből szökött meg egy 46 éves veresegyházi férfi, ellene október 19-én elfogatóparancsot adtak ki – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások két nappal később, az angyalföldi Csata utcán figyeltek fel egy út szélén parkoló autóban ülő emberre, akiben felismerték a körözött férfit. Ő is észrevette az egyenruhásokat, mire azonnal a sebességváltó és az indítókulcs után nyúlt. A rendőrök nem várták meg, hogy elhajtson; felszólították, hogy szálljon ki a kocsiból. A férfi először habozott, de hamar belátta, hogy nincs esélye a menekülésére. A körzeti megbízottak megbilincselték, majd előállították, és átadták a körözést elrendelő hatóságnak.

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson