
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfő este fél 10 körül a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőreit a Margit hídra riasztották, mert egy lány a Dunába akarta vetni magát. A fiatal már a korláton kívül ült, egy arra járó férfi tartotta vissza őt, míg meg nem érkezett a segítség.
A járőrök perceken belül a helyszínre értek, egyikük a fiatal kezét ragadta meg, társa a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse egyensúlyát. Egy másik járőr a kőfalra felmászva a lány másik karját, míg kollégája a korlát alatt a lábát fogta meg. A 19 éves fiatal mindvégig szinte sokkos állapotban küzdött azellen, hogy megmentsék, de végül együttes erővel megakadályozták, hogy leugorjon. A történtek után végül kórházba vitték.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen